Loading...

A TAVASZI ÁLDOZAT CÍMŰ BALETTELŐADÁS A SZABADKAI NÉPSZÍNHÁZBAN

A TAVASZI ÁLDOZAT CÍMŰ BALETTELŐADÁS A SZABADKAI NÉPSZÍNHÁZBAN

Ahogyan azt a terveinkről beszélve már beharangoztuk, a Szabadkai Népszínházban március folyamán balettelőadás is szerepel a repertoáron. A világ egyik legismertebb művészi táncegyüttese, az olasz Dewey Dell a Belgrádi Táncfesztiválon való szereplése után március 28-án és 29-én lép fel a Jadran Színpadon.

„Amit a belgrádi közönség láthat ezen a jelentős eseményen, annak egy részét a mi nézőink is megtekinthetik majd. Hatalmas örömmel tölt el, hogy a sikeres koncertek után a saját szervezésünkben bejelenthetem a Tavaszi áldozat című balettelőadást, amely a szabadkai közönség ajándéka, és a nagy érdeklődésre való tekintettel, két alkalommal is látható lesz majd." – közölte Miloš Nikolić, a Szabadkai Népszínház ügyvezető igazgatója.

A „tökéletes sokszínűség" az egyik legjelentősebb európai fesztivál szlogenje, mely a tánc tiszteletre összehozza a legjobb művészeket, és olyan témákat tár fel, amelyek a mozdulatok sokszínű szókincsén keresztül elemzik a kortárs, modern társadalmat. A magas színvonal, az új koreográfiai kézjegyek és az esztétika merész találkozása felülmúlja majd azok elvárásait, akiknek lehetőségük adódik arra, hogy találkozzanak Szabadkán a 2006. óta működő ismert olasz táncegyüttessel, a Dewey Dell-el, melynek tagjai Teodora Castellucci, Agata Castellucci, Vito Matera és Demetrio Castellucci. Koreográfiai kutatásaikat a történelem és az állatvilág képei ihlették, melyek az utóbbi években egyre inkább az antropológia felé irányulnak. A társulat a kortárs tánc műfajához más művészeti ágakat is kapcsol, kísérletezve a zene és a mozgóképkultúra területén. Sikeresen együttműködnek ismert képzőművészekkel, rendezőkkel, zenészekkel. Számos előadást készítettek már, melyeket világszerte bemutattak különböző színpadokon és fesztiválokon, mint például a Melbourne-i Fesztivál, a Nemzetközi Koreográfus Találkozó Saint Denisben, a Párizsi Tokiói Palota, a Velencei Tánc Biennálé, vagy a londoni Barbican. Az ő Tavaszi áldozatuk egy olyan előadás, amely Georges Méliès zseniális filmes meséihez hasonlóan elvarázsolja a közönséget, köszönhetően a bravúros előadóművészeknek, Sztravinszkij partitúrájának, a digitális alkotásoknak, a felhasznált tárgyaknak, és egy egyszerű, de mégis hangulatos jelenetnek.
A társulat interakciók során keresztül nemcsak az erőteljes színészi alakítással, hanem az ötletes jelmezekkel és maszkokkal is a túlélésért folytatott küzdelmet, és az élet ciklikusságának érzését igyekszik látványosan felidézni.

A Tavaszi áldozat című balettelőadás március 28-án és március 29-én látható 20.00 órától a Népszínház Jadran Színpadán. A belépőjegy erre az eseményre ingyenes, de helyfoglaláshoz kötött, melyet a Népszínház jegyirodájában vehetők át.